Látványos gasztroverseny Hévízen
Ízekben és látványban is gazdag gasztronómiai versenynek ad otthont februárban a hévízi Lotus Thermal Hotel és Spa. Neves séfek és kezdő kukták mérik össze tudásukat a 3. Szabó Levente Emlékversenyen.
A lassan már hagyománnyá vált gasztronómiai megmérettetésen a versenyzőknek sorsolással eldöntött húsfélékből és előre meghatározott hozzávalókból kell finomságokat készíteniük. Az első forduló helyszíne ezúttal a Lotus Therme Hotel és Spa lesz, ahol külön erre a célra létrehozott, nyitott terű konyhájában rendezik meg a melegkonyhás séfpárbajt, így közönség folyamatosan figyelheti, hogyan készülnek az ínyencségek és szurkolhatnak kedvencüknek.
A vendégek számára különleges élményt jelenthet az idén első alkalommal meghirdettet Kreatív Klub Koktélverseny újabb állomása is. A Bartender Kihívás alkalmával egy szabadon választott zenére, látványos zsonglőr mutatványokkal tarkított koktélkészítés lesz a feladat. Az italművészeknek úgy kell alkotniuk, hogy az összetevők kimérése, az elkészítés folyamata szinte észrevehetetlen legyen a nézők számára. Az előbb említettek mellett az éttermi szakma terítési bemutatóját is megnézhetik az érdeklődők, ahol a profik mellett a vendéglátó iskolák és a kiállító cégek is felveszik a versenyt. Sőt, lehetőség lesz a gasztronómiai olimpiákon és világbajnokságokon részt vett mesterek helyszínen készített zöldség és gyümölcs artisztikai remekműveit is szemügyre venni.

Az izgalmasnak ígérkező gasztroversenyt a posztumusz Schnitta Sámuel Magyar Éttermi Kultúráért emlékdíjas Szabó Levente Éttermi Mesterre emlékezve szervezi meg Hévízen február 15-én a Kanizsa és Környéke Gasztronómiai Egyesület, valamint a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Zala megyei régiója.


